2009. március 16., hétfő

Az UL biztosításról - 1 rész

Az előző bejezésemből láthattátok, hogy a harmadik életbiztosítási forma a unit linked.

Ezt fogom bemutatni nektek 4 részben

A lényege

Itt az ügyfél szabad kezet kap (eltérően a korábbi esetektől). Természetesen bizonyos korlátok között eldöntheti, hogy a biztosító mibe fektesse be a pénzed.

A biztosítók sem ellenfelei maguknak, ezért olyan, a kornak megfelelő konstrukciókat dolgoztak ki az ügyfeleknek, amelyben megnyitották féltett kincseiket, kiváló befektetési alapjaikat és az ügyfelek saját döntése szerint a biztosításban felhalmozott összegeket ezek között szétoszthatták, rendezhették. Ezt nevezték el unit linked, azaz a befektetési alapok befektetési egységeihez csatolt biztosításnak.

Persze mint mindent, ezt is lehet rosszul csinálni. Az egyik leggyakoribb hiba, hogy maguk a szerződések, vagy kötvények nem megfelelő összegűek.

A biztosító elég ritkán mérik fel az ügyfelek pénzügyi terveit, örülnek, ha valamit rájuk sózhatnak, ezét gyakoriak a kis összegű szerződések.

Itt egy rossz példa:

- "Kedveském kösse meg azt a szerződést és havi 5.000 forint befizetésével 10 év múlva olyan házat vehet a lányának, hogy csak na"

>> Ez NEM IGAZ. És ezt a biztosító ügynöke is tudja.

Átverik az ügyfelet, aki egy valós pénzügyi cél elérése helyett egy hatalmasat csalódik és rossz esetben erre csak a végén jön rá.

Mindennek megvan az ára. Ezt butaság és tisztességtelen nem elmondani az ügyfeleknek. A biztosítók egy része egy irreálisan kis befektetésre is rámondják, hogy ez kielégíti az ügyfél igényeit, de hát ez hazugság. Mivel egy unit linked biztosításnak mindig van egy állandó költségrésze is, maga a biztosítási rész, ezért könnyen előfordulhat, hogy egy kis összegű szerződés esetén ennek a szerény összegnek a hozamát elviszik a költségek.

Akkor mi az a minimális összeg, amivel érdemes elkezdeni:

Véleményem szerint az alsó határ évi 600 euró. Ez az összeg már tényleg hoz annyi, hogy egy kisebb lakást meg tudjunk venni a közben felnövő gyereknek, vagy magunknak.

Sajnálatos tanulság, hogy ez a biztosítási forma, bárki bármit is mond, egészen kicsi összeggel nem működik.

Az átlagos és optimálisabb befektetés évi 1200 - 2500 euró között van. Ilyen összegű szerződés esetén már komoly esély van a jelentős megtakarítás elérésére.

Hogy melyik az optimális összeg? Ennek eldöntésében egy jó tanácsadó a céljaink és lehetőségeink figyelembe vételével sokat segíthet.

Hogy melyik a legjobb konstrukció?

Azt a következő bejegyzésben.

KarMe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése